3

A forróság szinte elviselhetetlen volt, ahogy hazafelé tartottam. Vastag felhőtakaró kúszott lassacskán a város fölé tovább fokozva a helyzetet egy kis fülledtséggel. Miközben vártam a kereszteződésben egy pillanat erejéig elfogott a kétségbeesés. Esni fog! Ez pedig katasztrofálissá emeli a helyzet komolyságát. Még ha eddigre Ewan vagy a keresőcsapat rá is akadt Sarah nyomára az eső el fogja fedni a legkisebb illatfoszlányt is. Amint leszakad az ég, elvész minden remény. Ez pedig nincs már olyan messze. A bőröm máris megtelt a közelgő vihar feszültségével. Imádom a viharokat, de nem most!

A lakásom egy viszonylag békés környék lakóparkjának egyik régebben épült részében van. Főként fiatal családok, vagy épp az életük nagyobbik felét megélt párok lakják, de akad pár elvált, megözvegyült személy is. Ilyen a közetlen szomszédom Tim. És itt lakom én, akihez talán a legritkább esetben érkezik vendég, vagy látogató. Tim épp ezért elszántan próbál eleget tenni az úgynevezett pótapai kötelezettségeinek. Tény, hogy néha jó, ha van egy szakértő ember a közelben amikor elromlik valami, de a szív küldi társkereső szerepét is szívesen magára ölti, ha kell, ha nem. Ennek viszont már annyira nem tudok örülni.

-       Szép napunk van. Nem, de?! –integet már messziről Tim miután elzárja az öntözővizet.

-       Lehetne jobb is. –sóhajtok fáradtan.

-       Fel fog hívni kedvesem! –bíztató mosolyt küld felém.

-       Kicsoda?! –értetlenségemet figyelmen kívül hagyva csóválja a fejét.

-       A mai fiatalemberekben is van ám tisztesség, csak épp ma már nem menő, hogy úriemberként viselkedjenek.

-       Tim, nem igazán értem, hogy mire célozgatsz. –szemöldök ráncolva próbálok visszaemlékezni a legutóbbi pasira, akivel megpróbált összeboronálni. Valami marketinges cégnél dolgozott és szentül meg volt győződve, hogy eladta magát. Hát tévedett. Bejött a melóhelyemre, mint vendég. Azt hitte, hogy viccesnek fog hatni, hogy reklamáció ürügyén kihívat a konyhából és randit kér tőlem. A terve még nagyobb hibája az volt, hogy mindezt az összes vendég füle hallatára próbálta véghezvinni. Miután az előtte pihenő tányér tartalma a fején és méregdrágának ható, ám mégis olcsó öltönyén landolt még Ewan is felszólította –kedvesen- hogy távozzon. Persze mindezt csak az után, hogy kifizette a számláját. Szegény kis ember, sejtelme sem volt róla, hogy épp a csúnya és gonosz farkas barlangjába sétált be, mint nagymama.

-       A tegnapi ruhádban vagy, ráadásul elég nyúzott állapotban. –végignéztem magamon.

-       Jah, csak hosszú volt az este és reggel már nem volt időm hazajönni, átöltözni. –mentegetőzöm, mint a tini a szüleinek mikor azok rajtakapják valami csínytevésen.

-       Azt hittem valami fiú volt a dologban. –babrál a slaggal.

-       Lényegében így is mondhatjuk. –önkéntelenül is elmosolyodtam Geryre gondolva, de aztán a bűntudat az arcomra fagyasztotta a vigyort. Sarah nélkül nem talákoztam volna vele. Viszont ebben az esetben a lány most épp a telefonon lógva szervezné a következő bulit.

-       Mindjárt gondoltam. Bármit is tett bizonyára megbánta, ha itt is keresett.

-       Micsoda?! –döbbentem le.

-       Azt mondta, hogy többször próbált elérni telefonon, de miután nem sikerült eljött. Itt sem talált meg, így megkért adjam át ezt. –a teraszon levő kerti székből felvéve átad egy levelet. Se feladó, se címzett. Ki a hét pokol lehet az?

-       Köszönöm Tim! –azon nyomban fel akartam tépni a levelet, hogy kiderüljön mi ez az egész. Ám bármi is álljon benne tuti, hogy nem az öreg lelkivilágának való. A kellemetlen érzés félelemmé vált, ahogyan kettesével szedtem a lépcsőt, hogy hamarabb a lakásomhoz érhessek. Tuti, hogy sem Gery sem Ewan nem hagyna itt levelet. A kulcsaim pattogva landoltak a szekrényen. Egy darabka pokol lapult a függönyeim takarásában, így először becsuktam az ablakot, majd a légkondit benyomva a pultra felugorva téptem fel a borítékot. Éjfekete kézzel írt betűk álltak a drága levélpapíron. Ismerős kézírás, de képtelen vagyok rájönni hol láttam már. Gyorsan átfutottam a sorokat, de semmi rendkívüli, leszámítva az aláírást. A gépemért nyúlva a szívem egyszerre dübörgött a torkomban és a fülemben. Hiába a légkondi, apró izzadtságcseppeket éreztem a tarkómon. Beütöttem a címet, majd a kódot. A szívem már szabálytalanul zakatol a mellkasomban. Az utolsó ütésnél megszűnt a világ amint megpillantottam Őt.

-       Istenem! –önkéntelenül a monitor felé kapok, mire Sarah megmozdul a képen

-       Night? –a hangja rekedt és száraz, de ez semmi az arca állapotához képest.

-       Végre hazatalált a mi kis lánykánk… -torzítót használ. Micsoda egy beteg, gerinctelen állat.

-       Mit akarsz? –a hangom metsző élű volt a dühtől. Tudtam jól, hogy közöm van az egészhez, hisz nem véletlenül így rendezték eddig a dolgokat.

-       Farkas barátaid feleslegesen izzadtak annyit. –önelégülten szórakozott, ahogyan felhangzott az első esőcsepp koppanása. Francba!

-       Maga egy elmebeteg! –próbáltam erős lenni, bármennyire is eltelített a félelem. Könnyfátyol homályosította el a látásomat. Sarah! Nem szabad sírnom! Egy maszkos férfi pofonvágta a barátnőmet mire a felrepedt szájából vér serkent ki.

-       Csendet! Vagy bemutatót tartunk a barátnődnek! –Sarah a torzítós hang irányába köpött. Fogait rózsaszínre festette a saját vére.

-       Halljam a feltételeket! –remegtem a pulton ülve. Karjaim már zsibbadtan markolták a lap oldalát.

-       Okosabb, mint TE. –ez a kijelentés vajon Sarahnak szólt vagy nekem?!

-       Tehát… Ismered az árnyékok kilenc kapujának történetét. –hát erről szól az egész?!

-       Az csak egy kölyökriogató mese. –horkantam fel.

-       Hát persze, hogy az. Ahogyan szörnyek sincsenek.

-       Nem hihet egy dajkamesében!

-       Elhozod nekem a kapuk kilenc kulcsát, ha még ebben az életben ismét szórakozni szeretnél a kis barátnőd társaságában.

-       Soha senki nem talált még bizonyítékot sem a kapuk, vagy a kulcsok létezésére!

-       Night, Night, Night… Ne is próbálj hülyének nézni. Tudom jól, hogy láttad már a kapukat. –honnan tudja? A hallgatásom elégedettséggel töltötte el.

-       Helyes! Persze az időd nem végtelen. A türelmemmel együtt a kis barátnőd testi épsége is csökkenni fog. Azt pedig nyílván nem szeretnéd, hogy még többet szenvedjen, amiért nem teszel meg érte semmit. –Sarah arca márványszobor keménységűvé dermedt, amikor kés élének hangja csendült fel a háttérben. Retteg!

-       Ha valami baja esik az égre esküszöm, hogy levadászlak és könyörögni fogsz a megváltó halálért! –tombolt bennem a kétségbeesés és a harag.

-       Dühöngés helyett csipkedd magad! –a nevetése még akkor is a fülemben csenget mikor megszakadt a kapcsolat.

-       Arrogáns seggfej! –csaptam a pultra egy hatalmasat.

Mi a francot akar a negyedik síkon?!