4.

Az üzenetrögzítőmön kismillió üzenet várt rám. Ewan és Gery is nem kicsit akadt ki, hogy már napok óta semmi hírt sem kaptak rólam. Ewan egy ideig a kirúgásommal fenyegetőzött, de a ma reggeli hívása volt a legrosszabb. Fájt az aggódás, ami tisztán csengett a szavaiban. Gery pedig, jóformán hosszú idő óta az első férfi, aki képes volt ellopni a szívemből egy apró darabkát most már bizonyosan gyűlöl. De miként lehetnék boldog, amikor a legjobb barátnőm az isten tudja, hol szenved.

Kutakodtam és kérdezősködtem. Semmi. Se kulcs, se kapu. A korlátozott lehetőségeim végérvényesen is kimerültek.

-       Nincs más hátra. –fájdalmas kifejezéssel nézem a tükörképemet. Már a puszta gondolat is feldühít, hogy mire készülök.

Az első tincs levágása volt talán a legnehezebb. Fel kellett szabadítani a tarkómon kezdődő tetoválást, hogy kevesebb problémám legyen ezen túl. Mire végeztem a fodrászattal úgy festettem, mint azon a napon, amikor belebotlottam Ewanba. A farkas épp az erdőben vadászott a hold fényénél, dús bundáján megcsillantak még a csillagok is. Én pedig ott álltam a tisztás szélén meztelenül, koszosan és éhesen. Ewan sokszor emlegette fel azt az estét. Olyankor mindig megkívánt, ez látszott a szemében, ahogy végignézett rajtam. Bármilyen ruhát is viseltem épp, ő a csupasz bőrömet látta maga előtt. Ez az emlék pillanatnyi mosolyra fakasztott, de a jel látványa kirántott a békés merengésből. A szekrényem mögötti rejtekhelyről előkerült az árny harci öltözékem. A ruha és pár fegyver meglepetésként érkezett pár évvel az után, hogy elszöktem. Nyakpántok valamint karra erősített szíjjak tartották a mellpáncélt, ami még a kevlárnál is könnyebb és erősebb volt. A nadrág és a karvédők pedig fátyolfelhőből készültek. Persze nem szó szerint értendő, az anyagot nevezik fátyolfelhőnek. Különleges rendelésre készült varázslattal csak az árny seregek számára. Még egyszer belenéztem a tükörbe, hogy megbizonyosodjam, készen állok e. Készen álltam. A szememben ott csillogott az elszántság, de akkor mégis miért van görcsben a gyomrom?!

-       Anyám. –nyögött fel az erkélyajtón keresztül Ewan.

-       Te meg mi a francot keresel ott? –mélységesen megdöbbentem. Alkonyodott, és a lakók egy része épp most ér haza. Bárki megláthatta volna ezt az idiótát és akkor oda a lakásnak. Pedig imádok itt lakni.

-       Beengedsz végre harcos? –mosolygott.

-       Mi a szart keresel itt? –nyitottam ki neki az ajtót.

-       Vajon?! Derogálna, ha felvennéd a telefont? Aggódtunk érted, még ha ez olyan hihetetlennek is tűnik a számodra. –a mosolynak nyoma sem volt már. Azonban az a nyúzott arc és szomorú tekintet szíven ütött.

-       Nem állt szándékomban gondot okozni. –morogtam, bár magamra voltam mérges. Mégis mit kellett volna tennem? Kisírnom magam a vállukon és elhinni, hogy minden rendben lesz? Na, azt már nem.

-       Hülye liba. –sóhajtott fel. –Mégis hova készülsz ebben a… miben is?!

-       Nézd. Történt egy s más és most mennem kell, ahogyan neked is.

-       Night. –kapta el a karomat.

-       Nem mondhatok semmit. –néztem vele farkasszemet. Egy végtelennek tűnő percig egymásra meredtünk. Végül elkaptam a tekintetem és kirántottam a karomat.

-       Gyere majd vissza… -ezért is szerettem annyira Ewant. Egy igazi alfa volt, aki mégis megbízik az alacsonyabb rangú harcosokban is. Reméltem, hogy vigyázni fog addig a lakásomra. Mégsem lenne jó kirámolt és szétvert ex otthonra visszatérni. Vissza, vajon tényleg lesz számomra visszaút onnan? Sikerül újra épségben kiszabadulnom? Ahogy kiértem a parkolóba megpillantottam egy ismerős alakot.

-       Szia.

-       Gery. –nyeltem egy nagyot. Eszembe sem jutott, hogy ő is itt lehet.

-       Miért nem vagy képes elfogadni a segítséget? –Ewannal ellentétben belőle sütött a düh. Nem kellene ennyi pasi dráma, de tényleg. Így is elég szar lesz, az elkövetkező kitudja mennyi idő.

-       Mert nem tudtok segíteni! –próbáltam nyugodt maradni, de már képtelenség volt kivernem a fejemből a gondolatok milliárdját. Fejben már ott voltam azon a helyen, amit mindig is ki akartam zárni az életemből.

-       Esélyt sem adsz!

-       Mire? Mégis mire kellene esélyt adnom?! Hogy feláldozd magad valakiért, akit nem is ismersz? –csattantam fel.

-       Nem. Ám akkor sem mehetsz egyedül.

-       Talán elkísérsz? És szerinted egy EMBER mégis mit tehet a SZÖRNYEK között? –megbántottam. Abban a pillanatban tudtam, amikor ráköptem honnan származik. Sosem voltam egy nagy fajmániás, sőt. És most kegyetlennek éreztem magam, pedig tényleg kezdtem megkedvelni azt hiszem. Ennek is oda, gratulálok Night!

-       Ha én nem, akkor vidd a farkasokat. Ewan szerint csapdába sétálsz, és szerintem igaza van.

-       Ölesek meg feleslegesen bárkit is?! Ezt te sem gondolhatod komolyan. –ráztam meg a fejem. –Gery hagyj! –és ezzel elsétáltam mellette, csak egy pillanatra érintett meg, egyenesen ki a lakóparkból. Leintettem az első taxit és hátra sem pillantva otthagytam őket és minden jót, amit csak tudtam. Ha megölelt volna végem, emlékeztettem magam. A taxis megpróbált cseverészni velem, de nem járt sok sikerrel, így hamar feladta. Amikor megérkeztünk a privát telek felhajtójához kifizettem, majd elindultam gyalog a hosszú kavicsos kaptatón. Általában a hazatérő személyek izgatottak és örülnek. Általában. Mondjuk általában nem is nagyon szöknek el korábban, vagy igen?!

A kavicsos ösvényt választottam a főút helyett. Nem akartam túl korán hírt adni magamról, bár tudtam, hogy a fák erre is fel vannak szerelve több helyen is kamerával. Ahol a pénz, ott a technológia. Itt pedig akad pénz dögivel, azzal sosem volt gond. A rövid kaptató után kiértem a fák takarásából. Egy ismerős épület kezdett kirajzolódni a közelben. Nem volt valami hatalmas, de a régies téglás megoldásnak hála nagyon kedveltem. Ezért és az egyik fontos lakójáért. Hangosodó dobogás ütötte meg a fülem, majd a ház mögül szédületes vágtával robbant ki a hatalmas és szilaj csődör. A szívem dübörgő ujjongással, a gyomrom pedig maroknyi zsugorodással üdvözölte a rég nem látott ismerőst. Ahogy közelebb ért, lelassított és felágaskodva körbe fordult, hogy megcsodálhassam. Izmai gyönyörűen rajzolták meg a testét, amit olyan puha szőr borított amilyet sehol máshol nem tapintani. Ismertem rég és a teljes testemen éreztem a vágyat, hogy újra befedhessen.

-       Nem szabad. –suttogtam magamnak, hogy kitisztuljon a fejem. A csődör tekintetében hírtelen félelmet láttam átsuhanni. Vagy legalább is ezt képzeltem.

-       Hevonnen… -hallottam a hangot a fejemben.

-       Üdvözlégy gyermekem! –lépett ki egy kósza árnyék az épületből.

-       Bácsikám! –biccentettem válaszul. Reméltem, hogy később botlok bele, vagy bárki másba.

-       Olyan távolságtartó vagy, mint rég.

-       Jah, valami nehezen változik. –húztam el a számat.

-       Pedig azt hittem rám nem vagy dühös. –indult meg felém. Én meg sem moccantam. Nem adom meg neki az örömöt, hogy futni lásson, de elő sem segítem a nagy egymásba borulást az fix.

-       Dühös? Én dühös? –fortyantam fel gúnyosan.

-       Tudod jól, hogy a mi világunkban nekem nincs túl sok szavam.

-       Azért akad szép számmal cím és kinevezés neked is.

-       Valóban, bár ezek csak azért vannak, hogy jó anyád megnyugtassa háborgó lelkét.

-       Anyám és a lélek egy mondatban. Hmm… elég bizarr párosítás.

-       Igen, valóban. –húzódott mosolyra nemesen metszett ajka és végül elért elém.

-       Hogy-hogy ennyire kint vagy ilyenkor bácsikám?! –szegeztem neki a kérdést, ami pillanatnyilag foglalkoztatott.

-       A fiú megérezte, hogy hazatérsz végre. –intett hátra. –Már várt téged és kíváncsivá tett mikor érsz ide. –mosolyodott el.

-       Nem szándékozom túl sok időt itt tölteni. Céltudatos okaim végezte után, visszatérek a saját életembe.

-       Úgy. És mi volna ez a te saját életed?

-       Érdekes, hogy nem az okaimat kérdezted. –mosolyogtam rá.

-       Válaszoltál volna, ha így teszek? –kontrázott egyből.

-       Nem, természetesen.

-       Ez esetben miért kérdeztem volna rá feleslegesen? És ez esetben talán a kérdésemre választ kaphatok.

-       Nincs semmi extra. –vontam vállat unottan. Erre magasba szökött a szemöldöke.

-       Valóban? A nagy Nightica klán legifjabb első szülött lánya lecseréli nemes életét a semmire?!

-       Hát nem egyszerűbb így az élet? –vigyorogtam.

-       Valóban, de azért nem hagyhatod ennyiben a történetedet öreg bácsikád előtt. –ölelt magához és elkezdett a ház felé húzni. –Odabenn nyugodt körülmények között és mások tekintetétől védve folytassunk inkább. Ezzel nem tudtam vitába szállni. Lassan a ház felé vettük az irányt, ami közelebbről, csak még ismerősebb és otthonosabb lett. A kis ablakokon kétszárnyú spaletta lengedezett, ahogyan a ház előtt pedig apróbb növények táncoltak a lágy szellőben.

-       Érdekes, hogy ilyen ruhában jöttél haza. –próbált csevegni, ahogy sétáltunk. Fél szememmel a minket követő csődört figyeltem.

-       Szeretnék majd beszélni

-       A fiúval? Persze, hogyne. Ám csak később keríthetünk arra sort. Előbb tényleg mesélned kell idős bácsikádnak. Nehogy a végén ideje korán veszítse el életét a kíváncsiságtól. –húzott közelebb magához.

-       Nem is vagy olyan öreg.

-       Olyan? –erre elnevette magát. A hangja régmúlt békésebb időket idézett meg bennem, mikor még szerettem, vagyis próbáltam szeretni a családomat. A bácsikám valaha közel állt hozzám, de aztán megváltozott a világ.

-       Még mindig nyílt és egyenes vagy Hevonnen. Örülök, hogy ez nem változott.

-       Ha akarnám se, vetkőzhetném le ezt a vonásomat.

-       Valaha az anyád is ilyen volt, csak az évek megkeményítették.

-       Nem, ő sosem volt olyan, mint én és én sem vagyok olyan, mint ő. –húzódtam el

-       Te is tudod, hogy ez nem igaz. Épp ezért mentél el, vagy tévedek? –tapintott a lényegre. Ám ez csak az egyik oka volt.

-       Okok hosszú sorát mondhatnám, ami a döntésemhez vezetett.

-       És mégis itt vagy újra.

-       Hidd el, ha lett volna jobb ötletem, a közelébe sem jövök a birtoknak.

-       Elhiszem kedvesem, elhiszem. –terelt be az ajtón. A ház belül mit sem változott. Megvolt minden régi vacak, ami már akkor is öregnek számított mikor kislányként lovagolni tanultam.

-       El sem hiszem, hogy minden kibírta azt, hogy leléptem. –ámultam el.

-       Azt hitted anyád kidobat mindent, ami hozzád köthető? –bólintottam, mire a fülemhez hajolt. –Nagyon sok mindent eltűntetett, de ide eszébe sem jött lejönni egy alkalom kivételével.

-       Mi volt azaz alkalom? –ugrott görcsbe a gyomrom.

-       Tapani. –suttogta.

-       Mit tett vele? –léptem az ajtó felé, de elkapta a karomat.

-       Nyugodj meg, nem bántotta. Vagyis, nem lett végzetes sérülése. –kijavította magát. Kijavította! Vagyis ez azt jelenti, hogy én leléptem, az anyám pedig a barátomon vezette le a mérgét. Egek! Mit tettem! Magammal kellett volna vinnem!

-       Láthattad, hogy nincs semmi baja. –próbált megnyugtatni. –Túlélte és az óta is, a birtokon élhet békében és jómódban.

-       Miért?! –hajtottam le a fejem. Képtelen voltam kimondani a kérdésem.

-       Úgy érted, miért élte túl? Erős fiú, az anyád pedig nem piszkolná be vele a kezét. –nem tudtam parancsolni az érzelmeimnek. Tudtam, hogy így lesz, de azt gondoltam többet kibírok majd. Megremegtem és a kanapéig kellett botorkálnom, hogy le tudjak ülni.

-       Sosem bocsátom meg neki ezt sem. –ki kellett mondanom, hogy örökre a szívembe véssem ezeket a szavakat. NINCS BOCSÁNAT! Az egy dolog, hogy hosszú-hosszú időn keresztül pokol volt az életem, de ahhoz nincs joga, hogy olyanokat bántson, aki közel van a szívemhez.

-       Senki nem is kérte a bocsánatodat. –jeges szavak töltötték meg a fülem. Felnéztem és a bácsikám megkeményedett arcáról sütött valami olyasmi, amit én magam is éreztem. Gyűlölet. Lassan leolvadt az arcáról a merev él, majd így folytatta. – A mi világunk nem olyan, mint az embereké. Nekünk nem kell kedvelni, szeretni egymást. A hierarchia és a születés az egyetlen, ami alapján alá és fölé rendelnek minket. Lehetsz bármilyen jó vezető, ha csak második vagy. Vagy éppenséggel az esetemben férfi. –annyi fájdalom csengett a hangjában amennyit én még soha életemben nem hallottam egyszerre.

-       Mindig is úgy éreztem, hogy ostobaság az a törvény és, hogy nem is tudják mekkora a veszteségük, amiért nem téged neveztek ki a családunk fejévé. –nyílt meg a szívem felé.

-       Hiába születtem pár perccel korábban. –merengő lett, de közben két pohár bort töltött és az egyiket átnyújtotta. –Kóstold meg, ezt mindig magunknak tartogattam. –mosolygott.

-       Valóban? –néztem rá meglepetten, mire bólintott.

-       Ahogy engem, téged sem kezeltek a helyeden. Kissé, mintha a saját sorsom újrajátszását néztem volna végig. Bár te bátrabb voltál nálam. –a poharában körbe - körbe járt a bor. Lenéztem a sajátomra, majd belekortyoltam. Zamatos és jellegzetes íz áradt szét a számban. Ismerős volt, de nem tudtam sehova sem beazonosítani. Elgondolkoztam a szavain. Valóban bátorság volt tőlem az, amit tettem? Leléptem ahelyett, hogy szembeszálltam volna a világommal.

-       Tapani. –suttogtam. Hirtelen elfogott a késztetés, hogy lássam és bocsánatot kérjek tőle.

-       Menj csak. –jött az engedély, amire valahol nem is vártam, de valahol mégis. Lassan leraktam a poharam, majd felpattantam és kirohantam az ajtón át a kerten egyenesen a csődör felé, aki már várt rám. Felugrottam a hátára és még egy utolsó pillantást vetettem a házra, majd elvágtattam. Az ajtóban a bácsikám ránk emelte poharát és ismét mosolygott.

3

A forróság szinte elviselhetetlen volt, ahogy hazafelé tartottam. Vastag felhőtakaró kúszott lassacskán a város fölé tovább fokozva a helyzetet egy kis fülledtséggel. Miközben vártam a kereszteződésben egy pillanat erejéig elfogott a kétségbeesés. Esni fog! Ez pedig katasztrofálissá emeli a helyzet komolyságát. Még ha eddigre Ewan vagy a keresőcsapat rá is akadt Sarah nyomára az eső el fogja fedni a legkisebb illatfoszlányt is. Amint leszakad az ég, elvész minden remény. Ez pedig nincs már olyan messze. A bőröm máris megtelt a közelgő vihar feszültségével. Imádom a viharokat, de nem most!

A lakásom egy viszonylag békés környék lakóparkjának egyik régebben épült részében van. Főként fiatal családok, vagy épp az életük nagyobbik felét megélt párok lakják, de akad pár elvált, megözvegyült személy is. Ilyen a közetlen szomszédom Tim. És itt lakom én, akihez talán a legritkább esetben érkezik vendég, vagy látogató. Tim épp ezért elszántan próbál eleget tenni az úgynevezett pótapai kötelezettségeinek. Tény, hogy néha jó, ha van egy szakértő ember a közelben amikor elromlik valami, de a szív küldi társkereső szerepét is szívesen magára ölti, ha kell, ha nem. Ennek viszont már annyira nem tudok örülni.

-       Szép napunk van. Nem, de?! –integet már messziről Tim miután elzárja az öntözővizet.

-       Lehetne jobb is. –sóhajtok fáradtan.

-       Fel fog hívni kedvesem! –bíztató mosolyt küld felém.

-       Kicsoda?! –értetlenségemet figyelmen kívül hagyva csóválja a fejét.

-       A mai fiatalemberekben is van ám tisztesség, csak épp ma már nem menő, hogy úriemberként viselkedjenek.

-       Tim, nem igazán értem, hogy mire célozgatsz. –szemöldök ráncolva próbálok visszaemlékezni a legutóbbi pasira, akivel megpróbált összeboronálni. Valami marketinges cégnél dolgozott és szentül meg volt győződve, hogy eladta magát. Hát tévedett. Bejött a melóhelyemre, mint vendég. Azt hitte, hogy viccesnek fog hatni, hogy reklamáció ürügyén kihívat a konyhából és randit kér tőlem. A terve még nagyobb hibája az volt, hogy mindezt az összes vendég füle hallatára próbálta véghezvinni. Miután az előtte pihenő tányér tartalma a fején és méregdrágának ható, ám mégis olcsó öltönyén landolt még Ewan is felszólította –kedvesen- hogy távozzon. Persze mindezt csak az után, hogy kifizette a számláját. Szegény kis ember, sejtelme sem volt róla, hogy épp a csúnya és gonosz farkas barlangjába sétált be, mint nagymama.

-       A tegnapi ruhádban vagy, ráadásul elég nyúzott állapotban. –végignéztem magamon.

-       Jah, csak hosszú volt az este és reggel már nem volt időm hazajönni, átöltözni. –mentegetőzöm, mint a tini a szüleinek mikor azok rajtakapják valami csínytevésen.

-       Azt hittem valami fiú volt a dologban. –babrál a slaggal.

-       Lényegében így is mondhatjuk. –önkéntelenül is elmosolyodtam Geryre gondolva, de aztán a bűntudat az arcomra fagyasztotta a vigyort. Sarah nélkül nem talákoztam volna vele. Viszont ebben az esetben a lány most épp a telefonon lógva szervezné a következő bulit.

-       Mindjárt gondoltam. Bármit is tett bizonyára megbánta, ha itt is keresett.

-       Micsoda?! –döbbentem le.

-       Azt mondta, hogy többször próbált elérni telefonon, de miután nem sikerült eljött. Itt sem talált meg, így megkért adjam át ezt. –a teraszon levő kerti székből felvéve átad egy levelet. Se feladó, se címzett. Ki a hét pokol lehet az?

-       Köszönöm Tim! –azon nyomban fel akartam tépni a levelet, hogy kiderüljön mi ez az egész. Ám bármi is álljon benne tuti, hogy nem az öreg lelkivilágának való. A kellemetlen érzés félelemmé vált, ahogyan kettesével szedtem a lépcsőt, hogy hamarabb a lakásomhoz érhessek. Tuti, hogy sem Gery sem Ewan nem hagyna itt levelet. A kulcsaim pattogva landoltak a szekrényen. Egy darabka pokol lapult a függönyeim takarásában, így először becsuktam az ablakot, majd a légkondit benyomva a pultra felugorva téptem fel a borítékot. Éjfekete kézzel írt betűk álltak a drága levélpapíron. Ismerős kézírás, de képtelen vagyok rájönni hol láttam már. Gyorsan átfutottam a sorokat, de semmi rendkívüli, leszámítva az aláírást. A gépemért nyúlva a szívem egyszerre dübörgött a torkomban és a fülemben. Hiába a légkondi, apró izzadtságcseppeket éreztem a tarkómon. Beütöttem a címet, majd a kódot. A szívem már szabálytalanul zakatol a mellkasomban. Az utolsó ütésnél megszűnt a világ amint megpillantottam Őt.

-       Istenem! –önkéntelenül a monitor felé kapok, mire Sarah megmozdul a képen

-       Night? –a hangja rekedt és száraz, de ez semmi az arca állapotához képest.

-       Végre hazatalált a mi kis lánykánk… -torzítót használ. Micsoda egy beteg, gerinctelen állat.

-       Mit akarsz? –a hangom metsző élű volt a dühtől. Tudtam jól, hogy közöm van az egészhez, hisz nem véletlenül így rendezték eddig a dolgokat.

-       Farkas barátaid feleslegesen izzadtak annyit. –önelégülten szórakozott, ahogyan felhangzott az első esőcsepp koppanása. Francba!

-       Maga egy elmebeteg! –próbáltam erős lenni, bármennyire is eltelített a félelem. Könnyfátyol homályosította el a látásomat. Sarah! Nem szabad sírnom! Egy maszkos férfi pofonvágta a barátnőmet mire a felrepedt szájából vér serkent ki.

-       Csendet! Vagy bemutatót tartunk a barátnődnek! –Sarah a torzítós hang irányába köpött. Fogait rózsaszínre festette a saját vére.

-       Halljam a feltételeket! –remegtem a pulton ülve. Karjaim már zsibbadtan markolták a lap oldalát.

-       Okosabb, mint TE. –ez a kijelentés vajon Sarahnak szólt vagy nekem?!

-       Tehát… Ismered az árnyékok kilenc kapujának történetét. –hát erről szól az egész?!

-       Az csak egy kölyökriogató mese. –horkantam fel.

-       Hát persze, hogy az. Ahogyan szörnyek sincsenek.

-       Nem hihet egy dajkamesében!

-       Elhozod nekem a kapuk kilenc kulcsát, ha még ebben az életben ismét szórakozni szeretnél a kis barátnőd társaságában.

-       Soha senki nem talált még bizonyítékot sem a kapuk, vagy a kulcsok létezésére!

-       Night, Night, Night… Ne is próbálj hülyének nézni. Tudom jól, hogy láttad már a kapukat. –honnan tudja? A hallgatásom elégedettséggel töltötte el.

-       Helyes! Persze az időd nem végtelen. A türelmemmel együtt a kis barátnőd testi épsége is csökkenni fog. Azt pedig nyílván nem szeretnéd, hogy még többet szenvedjen, amiért nem teszel meg érte semmit. –Sarah arca márványszobor keménységűvé dermedt, amikor kés élének hangja csendült fel a háttérben. Retteg!

-       Ha valami baja esik az égre esküszöm, hogy levadászlak és könyörögni fogsz a megváltó halálért! –tombolt bennem a kétségbeesés és a harag.

-       Dühöngés helyett csipkedd magad! –a nevetése még akkor is a fülemben csenget mikor megszakadt a kapcsolat.

-       Arrogáns seggfej! –csaptam a pultra egy hatalmasat.

Mi a francot akar a negyedik síkon?!

2

-       - Jó reggelt főnök. –integetek neki lelkesen.

-       - Night?! Te részeg vagy?

-       - Kikérem magamnak. Kevesebbet ittam, mint te.

-       - Akkor miért nem öltöztél át?

-       - Mert nem voltam otthon.

-       - Miért?

-       - Mert máshol aludtam.

-       - Kinél?

-       - Mi ez, vallatás, vagy apai kikérdező kvíz?! Beengedsz, hogy lezuhanyozzam, vagy sem?

-       - Jó-jó, csak aggódom.

-       - Majd szólok, ha szükséges lesz. –mosolygok mikor végre bejutok az épület hűvös védelmébe. Nem várom meg, hogy újabb kérdést tehessen fel, egyből az öltözőbe megyek és ruhástul a hűvös víz alá állok, hogy kitisztuljon a fejem. A csobogás hatására beugrott ahogy a pulton belül kevertük az italokat. Gery arca, nyaka, majd meztelen bőre és ahogy belém hatol a férfiasságával.

-       - De ugye nem az a pasas aki átadta a névjegyét?! –hallom Ewan hangját az ajtón át.

-       - Nem. Ő nem az én világom.

-       - Pedig nekem másként festett. –kiállok a víz alól és kinyitom az ajtót.

-       - Varázslatot szórtak a bulira és az a pasas még feromont is használt. –villantok rá gyilkos pillantást.

-       - Rendben. Csak tudod nem akarom, hogy egy olyan alak bántson. –szomorú tekintettel nézett rám.

-       - Sajnálom, hogy olyan támadó hörcsög voltam. –sóhajtok egy nagyot, mire magához húz és a vizes hajamra nyom egy nagy puszit.

-       - Szárítkozz meg, öltözz át és iszunk egy kávét. –ruháján keresztül is éreztem bőre forróságát.

-       - Értettem főnököm. –mosolygok fel rá, mire megvakarja a fejét és magamra hagy. Megpróbáltam nem elmélkedni a történtekről öltözködés közben, míg fel nem tűnt, hogy elhagytam egy bizonyos ruhadarabomat. –Basszuskulcs! –kiáltok fel bugyi híján.

-       - Nem- nem- nem- nem… –sétálgatok az öltözőben. Egy részem örült volna, ha a véletlen miatt újra láthatom őt. Viszont a másik felem rettegett a kínos pillanattól amikor Gery visszaszolgáltatja. Átöltöztem végül és nyugalmat erőltettem mikor kimentem. A kávé illat már átjárta a konyhát. Ewan ott ücsörgött az egyik alacsony széken. Magassága kissé esetlen kinézetet adott neki, de édesen.

-       - A szokásos! –nyújt át egy hatalmas bögrét.

-       - Lesz valami érdekes ma?! –támaszkodom neki az egyik munkaasztalnak és kortyolok bele a kávémba.

-       - Semmi különös. Egyenlőre nincs szokatlan megrendelésünk.

-       - Az üzlet sikerült tegnap?

-       - Még nem tartunk ott. –titokzatoskodott Ewan.

-       - Éééértem. –biztos falkaügy. Ilyenkor szokott csak ennyit mesélni. Amint kihörpintette kevés kis kávéját megérkeztek a többiek is. Tovább nem beszélgettünk. Érdekes, hogy amikor bárki ott van a bandából Ewan visszalép a főnök-alkalmazott szintre. Ilyenkor olyan, mintha egy vékony láthatatlan fal emelkedne közénk. Már megszoktam, ám ma mégis olyan furcsának hatott. Pár perce még aggódott értem, most meg eltűnt az a tűz a szeméből amikor rám néz. Hirtelen fájdalom járt át, mint mikor elvesztettem egy régi kedves barátomat.

-       Nah de nincs idő filózni. –mosom ki a bögrémet. A nap nehézkesen halad, bár pörgés van és szerencsére rengeteg vendég. A konyhában hárman vagyunk. Egy csajszi mosogat, egy szakács és én, szintén szakács. Ezen kívül pedig kint egy pincér, egy pultos és a főnök. Nem nagy hely a miénk, de jól megy és ez a lényeg. Épp letakarítom a kiadópultot amikor Ewan löki be a lengőajtót.

-       - Night, ki tudnál jönni egy percre?! –mivel nem válaszolok, csak meredek rá értetlenül hozzá teszi.

-       - Az irodámba. Most! –válaszra nyitnám a szám, de nincs kinek mondanom. Ewan már ott sincs, így kimegyek. Azonban még be sem kell lépnem az ajtón amikor meghallom a hangot. A francba!

-       - Gyere be! –szól ki még mielőtt kopoghatnék. Ilyenkor utálom az orrát.

-       - Milyen ügyben keresel? –próbálok könnyed lenni. Gery arca olyan volt, mint egy durcás kölyöké. Csak nem összeugrottak?

-       - A barátod hozott neked valamit. –dőlt hátra a székében Ewan.

-       - Ezt nálam hagytad. –adta vissza a kollekcióm hiányzó darabját egy szexin huncut mosollyal. Ha nem itt és nem most van, megcsókolom és felvetek egy esetleges ismétlés lehetőségét. Ám a két pasi között csak úgy feszül a levegő. Túl sok tesztoszteron így csak átveszem és zsebre vágom a csipkés darabot.

-       - Köszönöm, bár nem kellett volna idehoznod. –motyogom és megpróbálok kislisszanni az ajtón, mintha nem is léteznék.

-       - Nem a tangád miatt hívtalak ide! –dörmögött Ewan.

-       - Megjegyezném, hogy nem tanga, hanem francia bugyi, ráadásul a ke…- de inkább befogom, mert mindketten engem mustrálnak. –Mi van?! –próbálkozom, hogy folytatásra sarkaljam a főnököm. Egyikük sem szól egy szót sem, csak fájdalmas arcot vágva néznek.

-       - Sajnálom Night! –tör ki Geryből.

-       - Mit?! –pillantok egyikről a másikra. –Mi van már, mondjátok az istenit!

-       - Ezt találták reggel a takarítóink. –veszi fel a szétszaggatott táskát Ewan asztaláról.

-       - Egy alakváltó holtteste mellett hevert. Találtak női ruhát is, de Sarahnak eddig még semmi nyoma. –hiába ismertem fel egyből a barátnőm valaha volt egyik kistáskáját, képtelen voltam felfogni a helyzetet.

-       - Sarah korán elment a pasassal és utána tuti, hogy hazament. Reggel neki is kezdődött a műszak. Biztos, csak elejtette, vagy megfeledkezett róla. –ez még nekem is túl hihetetlen magyarázat volt. De az nem lehet. Neki nem eshetett semmi baja. Csajos este volt, és mégis borult a libidónk miatt, de ez még nem akkora bűn, hogy halál járjon érte! Vagy mégis?! Éreztem, hogy kicsúszik alólam a talaj, mire feleszméltem két aggodalmas szempár figyelt rám. Két isteni pasas számára ebben a percben, csak én számítottam a világon, nekem pedig tombolhatnékom és sírhatnékom volt.

-       - Keressük őt, még van remény! Odaküldtem a legjobb vadászainkat, de nem érezték a vére, vagy a halála szagát. –simította végig az arcomat Ewan.

-       - Jobb lenne, ha hazavinném. Úgy is bezártok, jobb lesz neki otthon.

-       - Rendben. Én is kimegyek a terepre, hogy segítsek. Jobban ismerem Sarah illatát a többieknél. Ha lesz valami, azonnal szólok. –ezzel eltűnt a látószögemből.

-       - Meg tudod mondani, hogy merre laksz, vagy vigyelek vissza hozzám?! –nézett rám Gery. Meg akartam szólalni, de inkább lecsuktam a szemeim. Ha elalszom és legközelebb felébredek, kiderül, hogy álmodtam mindent és akkor rendben lesz. Beöltözöm valami idétlen jelmezbe és nem hagyom a barátnőmet veszni az esti bulin. Igen, ez a jó terv.

Éreztem, hogy felemelnek, mintha lebegnék. Aztán a sötét mélységbe repítettem magam. Könnyen ment, régen sokat gyakoroltam ezt. Órákon át csak lebegni a sötét óceán felszínén. Nem látni, nem hallani és legfőképp nem érezni semmit sem. De egyszer mindennek vége szakad. Nekem pedig vissza kell emelkednem a felszín zajos és bajos világába. A legelső dolog amit érzékelek az a kellemes melegség. Majd az illat ami beindítja a vágyaimat. Mielőtt kinyitnám a szemem, az egész testem pezsegni kezd.

-       - Szia. –suttogja mosolyogva Gery. –Még nincs semmi hír. –húzza el a száját. Az agyam tudja, hogy mondani kellene valamit, de ehelyett közel hajolok hozzá és megcsókolom. Érezhetően nem számított rá, mégsem bírok leállni. Kívánom őt, akarom! Nem kellenek gondok, gondolatok, csak az izzasztó szex és élvezet. Gery az ő extázisával.

-       - Ez most…

-       - Sss. –fojtom belé a szót egy újabb csókkal amit még egy és még egy követ. Közelebb húzom magamhoz és a lábamat az oldalára emelem. Ő egyből elkezdi simogatni a combomat engedve az akaratomnak és a vágy hőének ami a bőrömön keresztül áramlik a testébe. Ahogy megmarkolja a fenekemet az alsó ajkába harapok lágyan, de mégis erotikusan. Majd egy ujja hátulról utat talál nadrágon kívül is érezhetően nedves kelyhemhez. A szemében látom felcsillanni a kérdést, hogy valóban meg akarom e ezt tenni épp most, de mielőtt feltehetné felsőjét felhúzva forró csókkal izgatni kezdtem mellbimbóját. Ez belé fojtja a szót, feje a párnára hanyatlik, mikor nadrágján át megsimítom merev férfiasságát. Ő is akarja, ez azt jelenti, hogy nem használom ki, suhant át a lelkiismeretemet megnyugtató gondolat az agyamon mielőtt még visszatáncolnék a valóságba. Vágyik rá, a kielégülésre. Hogy szeretkezzen velem egy hatalmasat, döntöttem a hátára és ültem az ölébe úgy, hogy férfiasságát a testéhez préseltem. Erre felszisszent, de kezei nem löktek el. A felsőmet levéve melltartóm kikapcsolása nélkül simította végig melleimet. Ahogy mellbimbóimat két ujjával összecsippenti és kiemeli a funkcióját vesztett fehérneműből összerezzenek. A rajtam levő nadrág teljesen átázott és már Gery nadrágján is foltot hagytam. Feljebb tornászott mindkettőket és felülve ajkai közé vette az egyik kemény bimbót.

-       - Csókolj meg! –sóhajtom, mire cuppanó hang kíséretében kiszabadul a mellem ajkai fogságából, hogy megcsókoljon. Ám mielőtt ajkaink összeérnének halkan hozzá teszem. –Ott lent…

Szemöldökének íve kissé feljebb kúszott. Nyelve követelőzve hatol a számba, miközben megpróbál az oldalamra billenteni.

-       - Nehéz lesz úgy, ha te maradsz felül. –mosolyra húzódik kipirult ajka. Oldalra nem, de a hátamra már hagyom magam fektetni. Egy végtelen pillanatig tekintetünk egybeolvad, majd Gery eltűnik a látószögemből. Nem maradt más, csak a plafonon kergetőző fényjáték így inkább lehunyom a szemem. Az ágy lágy ringása ellazít, amíg ő megtalálja a legkényelmesebb pózt és vérforraló lassúsággal elkezd megszabadítani a ruhámtól. Hallom a saját szívdobogásom, ami idegesítő sebességű tam-tamot ver a fülembe, miközben legszívesebben ráordítanék, hogy ne totojázzon már ennyit, inkább vadul hatoljon belém, hogy elvesszek a feltörő adrenalin és boldogság bombában. Türelmem és nyugalmam végső határán mégsem negatív megjegyzés hagyja el ajkaimat. Az érzés borzongatóan fantasztikus. Sosem éreztem még így egyetlen pasival sem. Gery csókja, majd ajkai és nyelve játékossága pillanatok alatt sorozatos élvezetben részesített. A lepedőt markoltam, vagy épp a párnát nem is igazán tudom, de nem is érdekelt, mikor végül ujjai is bevetésre indultak. Egyszerűen tökéletesen csinálja, pont úgy ahogy vágyom rá és nem kellett egyetlen egy szóval sem irányítanom őt, mint általában. Nem számoltam, hogy az alatt az idő alatt hány alkalommal éltem át orgazmust, de egy biztos. A pasi isteni!

-       - Remélem élvezted. –az arcára rá van írva, hogy tudja a választ, sőt még többet is. Felülök, és a csókomba megpróbálom belesűríteni azt a milliónyi köszönömöt, amit mondanék ezért az élményért.

-       - Nem akarok kegyetlennek látszani, de már szétfeszül rajtam a nadrág. –suttogja a fülembe. Leheletének melegsége még a szoba forró levegőjében és érezhető. Ha azt hinném magamról naivan, hogy ennyi elég volt, tévednék egy nagyot. Valaki lehet, hogy szex mániásnak nevezne, de az még nem élt át olyat, amit én. Visszahanyatlok az ágyra, majd Gery alá kúszok. Arcán pillanatnyi értetlenség tükröződik, hogy aztán belefojtsam a szót. Férfiasságát kiszabadítva a textil börtönéből alulról kezdem el kényeztetni, miközben a derekát és fenekét simogatom. Hamar érzékelhetővé válik a reakciója. Már nem tartja olyan biztosan magát felettem, ráadásul a légzése is kapkodóvá válik. Tökéletesen begerjedt attól, ahogy közelről okozott számomra gyönyörteljes perceket, én pedig kész vagyok viszonozni mindezt. Hasfala egyenetlenül táncol, ahogy közeledik a csúcspont felé, de az utolsó előtti pillanatban nem engedem, hogy feltérdelve kiszabadítsa magát. Egy félhangos nyögéssel engedett a gyönyörnek és az akaratomnak. Egészséges életmódú ember, többek között ezt is kiízleltem magjából. A gondolat mosolyra fakasztott. Gery oldalra dől az ágyon és lepillantva rám mosolyogva csóválja a fejét.

-       - Erre aztán nem számítottam. –két kezemnél megfogva könnyedén visszahúz maga mellé.

-       - Nem mondtam volna?! Velem nincs értelme számolgatni. Kiszámíthatatlan vagyok. –sóhajtva elnyújtózom. Feléje mozdulok, hogy megcsókoljam, Gery azonban érezhetően távolságot tart így végül a nyakára nyomok egy puszit.

-       - Köszönök mindent!

-       - Elmész? Megint. –megválaszolja a saját kérdését. Legalább nekem már nem kell.

-       - Nem kellene ezt tenned. Itt is maradhatnál. Egy zuhany, majd valami kaja és talán addigra hírt is kapunk. –mielőtt meggondolnám magam és elcsábulnék az aggódás fénye elveszi a kedvem a maradástól. „Értem aztán ne aggódj!” Zúdítanám rá az eddig elfojtott mérgemet hirtelen, de inkább felpattanok és csendben felöltözve egyetlen szó nélkül elhagyom a lakását.

Mégis mit kellene mondanom, vagy tennem?!